Az Aranyhal-Baja Sporthorgász Egyesület a bajai és a környékbeli horgászok érdekeit képviseli

Egyesületünkről

Mivel a régi bajai egyesület 2003-ban kilépett a BÁCS-HOSZ Szövetségből, ezáltal a MOHOSZ szövetségből is, hogy a versenyzésünk és tíz versenyző szellemű horgász továbbfejlődése biztosított legyen megalakult az ARANYHAL-BAJA Sport Horgász Egyesület.

Ebből a kis egyesületből mára  megye mádodik legnagyobb közössége jött létre.

Versenyzés tekintetében a megye legpatinásabb egyesülete lett.

Eredményeink a teljesség igénye nélkül:

  • Világbajnoki ezüstérem Női és Veterán kategóriában
  • Világbajnoki bronzérem Női és Veterán kategóriában
  • Magyar Bajnoki címek
  • Magyar Bajnoki helyezések
  • Nemzetközi eredmények
  • Országos csapat és megyei csapat bajnoki címek

Jelenleg Egyesületünknek már van saját kezelésü vize a SUGOVICA erre 2016 februárban kaptunk a MOHOSZ-tól kezelési jogot 15 évre és a Duna-völgyi főcsatorna bajai szakaszát béreljük és itt próbálunk horgászainknak kellemes időtöltést biztosítani.

Sugovicát most szeretnénk a versenysport vérkeringésébe vissza állitani.

Sajnálatos módon 2010ben lemérgezték a DVCS-t, azóta nagyon szomorú a helyzet. Remélhetően, mint mindig a természet rendbe hozza a felelőtlen emberek által okozott kárt és újból visszaáll a csatorna halbősége és a jó fogási esély.

Ezen kívül a Duna, Ferenc csatorna és Szeremlei Sugovica ,Duna  Baranya ésTolna  megyei szakasz,Tisher,Kadia stb vízterületekre adunk ki jegyet, mint bizományosi értékesítő.

 

Várszegi József
alapító, elnök

      

Bejelentkezés

üzenőfal használata

Aranyhal-Baja

Sporthorgász Egyesület

Az ARANYHAL-BAJA Sport Horgász Egyesület a Duna-völgyi főcsatorna bajai szakaszát bérli és itt próbál, több mint 800 horgásznak kellemes időtöltést biztosítani. Egyesületünk 2003-ban alakult, hogy tíz versenyző szellemű horgász továbbfejlődése és versenyeken való részvétele biztosított legyen. Ebből a kis egyesületből mára több mint 800 fős közösség jött létre. Emellett a versenyzés tekintetében a megye legpatinásabb egyesülete lett.

Területi engedély

árak

Tekintse meg felnőtt-, ifjúsági- és 70 év feletti engedély árainkat. Duna-völgyi Főcsatorna, Duna, Ferenc csatorna, Kék tó, Sugovica. bővebben »

Térkép

Baja, Duna-völgyi-főcsatorna